Egy kis Madách

Elképzelni se tudta a nagy látnok  az embertelenségnek azokat a szélsőséges, mégis tömegméretű formáit, amelyeket a kreatív XX. század képes volt kiötleni - és végigcsinálni is. Ha Az ember tragédiájában fellapozzuk a tizenkettedik színt, a falansztert, megdöbbenve olvashatjuk, milyen pontosan látta Madách Imre a környezeti ártalmak közelségét. A tizenkilencedik század költőjeként megérezte, hogy a mi századunkban állat- és növényfajok fognak kipusztulni, hogy megérjük ásványi készleteink kimerülésének kezdetét, és egy olyan világ állandó fenyegetését, amelyben fölösleges a művészet, nem kellenek a könyvek, a versek, a költők.

Megérezte, hogy itt falanszter lesz. De hogy kétféle kollektivizmus is, a fasizmus és a kommunizmus is ránk fog támadni - erre a bőségre gondolni se mert. A sztregovai birtokos pontosan látta, hogy a kollektivizmus frontjáról indított támadás az egyént örökre le akarja majd gyűrni. Azonban elképzelni sem tudta, hogy ez a támadás mennyire megsemmisítő lesz. És legvadabb fantáziaképeiben se tudta megfesteni ennek a megsemmisítésnek a végletes megoldásait. Hogy is juthattak volna ilyesmik az eszébe a küzdő és bízva bízó emberiségről?

A tizenkettedik színben a harmincadik számot Luther kapta, aki mértéktelenül fűtötte a kazánt. A büntetés: ebédmegvonás. Az ok nélkül verekedő, szilaj Cassius a kétszázkilences számot viseli. Neki szelídítő gyógyítást ígér a falanszter vénje. Plátó pedig, a négyszázas szám viselője, álomképeiben úgy elmerült, hogy kárba ment a rábízott marha. Ezért borsón fog térdepelni. A széklábműhelyt rendetlenül hagyó, hetvenkettes számú Michelangelo meg szobafogságra ítéltetik az engedetlenségért.

Micsoda szelíd falanszter élt Madách Imre képzeletében a XX. századiakhoz képest, ahol a Gulag és a német haláltáborok után megtörténhettek Pol Pot tömeggyilkosságai. És mostanság tárják föl  Milosevic szerb elnök egyformásító törekvéseinek halálos bizonyítékait, a koszovói tömegsírokat. Vorkuta, Dachau, Recsk - ahol Michelangelo még széklábat se faraghatott volna. Ahol az áldozatok ürülékben térdelve könyörögtek az életükért, ha maradt annyi erejük, hogy fetrengésükből térdre emelkedjenek, és megszólaljanak.

„Vegyétek el, mit késtek még vele” - kiált a falanszterben az aggastyán, amikor Éva nem akarja fölserdült gyermekét a közneveldébe adni. Rákosi Mátyás a Tragédia közneveldei törvényét vígan überolta. A fordulat heródesi éve, 1948 azt is jelentette, hogy az anyáknak a szülés utáni hatodik héten már dolgozni kellett menniük.

A történet azonban ezzel nem ért véget. „Vegyétek el, mit késtek még vele” - a mondat ma itt a magzat elvételét jelenti: 1958-tól napjainkig több mint kétmillió abortuszt.

Délmagyarország, 1999. július 28.