Zábreh na Moravie

Náluk is vannak fenyvesek. Őszi és tavaszi napokon a köd még kora délelőtt is betölti a dombhajlatokat, foszlányokban lebeg a tűlevelek közt, fönt a csúcson szikrázik a napsugár. 

A múlt század hetvenes éveiben anyai nagyapám apja, Anton Gress cipész onnan, a Szudéták déli dombjairól, a Morva folyó jobb parti vidékéről ballagott le, hogy 1880. május 9-én a józsefvárosi templomban Hans plébános előtt feleségül vegye a vésztői kovács lányát, Kazai Karolinát, s így belőlem félig-meddig budapestit csináljon, hiszen a fővárosban világra jött fiuk, Gress Géza épület- és géplakatossegéd a Mária utca 22-ből, szintén Budapesten született lánnyal házasodott, a Baross utca 66-68-ban lakó Bélik Ilonával, ugyancsak a józsefvárosi templomban.

Anyai nagyanyám apja, Bélik György Körmöcbánya környékén, a privigyei járásban támadt 1860 márciusában. Szlovákul a mai térkép Prievidzának jelöli a helyet. Bélik György a lipótvárosi (ma Szent István-) bazilika oltárához alföldi lányt vezetett, a kisszállási Magyar Baksa Anna és Molnár József Juliannáját. Nagyanyám még Budapesten született, aztán a család egy időre kiprosperált a Francia Köztársaságba - szabadság, egyenlőség, testvériség. Mademoiselle Hélene Bélik alsó tagozatos általános iskolai bizonyítványát már a párizsi ötödik kerületben állítják ki 1903 nyarán. 

Közben az apai ágon is folyamatos a készülődés. Csongrádon 1847 novemberében páter Czibulyka megkereszteli Varga-Szilaj Ágnes és Szabados János leányát, Ágnest, utána a család Kömpöcre költözik. Zelei Antal 1865-ben innen viszi Szabados Ágnest Kistelekre. Ők apai nagyapám, Zelei József iparos szülei. Apai nagyanyám, Garas Viktória és Rádóczi Illés Rozália lánya annyira a szegedi nagytáj homokmélyi pusztáiból került elő, hogy neki alig van írásos nyoma az 1939-ben összeállított családi dossziéban.

„Zsidónak minősül, vallásától függetlenül, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású”: 1939:IV. tc., a második zsidótörvény.

Apám gépelni kezdi a családfát, a parókiákról megkéri a kereszt- és házasságleveleket. A káplánok, a plébánosok a polcok között szorgoskodnak, porolják az anyakönyveket. Kivonatol a református segédlelkész, sok a munka, hogy ne kelljen annyit irigálni, neki is bélyegzője van: „Az 1939 IV. t. c. végrehajtására illetékmentes (7720 - 1939. M. E. sz. rend. 68.§).” Lent apró betűkkel az anyakönyvi kivonatot előállító nyomda: Kner Izidor, Gyoma. Anyai nagyanyám kivonata sokkal szűkszavúbb: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Származás igazolására az okmány illetékmentes”.

Mindez a táj. A szülőföld, amint folyton szül. Se kezdet, se vég, a méhszáj és a sír nyílása ugyanaz.

Anton Gress dédnagyapám visszament innen szülővárosába, Zábreh na Moraviéba. Tizenötezer lakos, erőmű, öntöde, elektrotechnika, a főtéren reneszánsz és barokk épületek. A családi legendárium szerint Gress Antal nem szeretett magyarnak lenni. Amikor fia, Géza kétéves lett, azt mondta a feleségének, Karolinának, hogy nem tud tovább Budapesten élni. A családjának itthagyta a cipőboltot, és hazament. A húszas években egy brünni kórház elküldte a gyászjelentését, a papír az egyik költözködésnél elveszett.

Dédnagyapám története táplálta belém az örök visszamenési vágyat? Vagy ez az emberiség egyetemes vágyódása, miközben nincs hová visszamennünk; Anton Gress, miután visszament, nem szeretett volna  visszajönni?

Én látom, a szülőföld az, ami kifut alólam.

Az otthonom. 

Forrás, 1997/10-11.