Tizennégy szolgák összeálltak

A jó kommunista legalább olyan érzékeny, ha piszkálják, mint egy mélykatolikus pártember. S hogy ne feledjük őket, az SZDSZ liberálisai, ha erre módjuk lett volna, éppúgy egyházi átokkal sújtották volna az akadékoskodó kritikusokat, mint a löttyös indulatokkal nemzetet mentő, és zárórakor mindig akkurátusan kasszát csináló tökös békési gyerek.

Olvastam valahol, hogy hatalomhoz jutni annyit jelent, mint visszaélni a hatalommal. És ahogy visszatekintek, azt látom, ez bizony tradíció minálunk. Illik azonban előlegezni a bizalmat, és olyan alkalmakkor, amilyen például egy kormányváltás, abban bizakodni, hogy most fog ez a rút hagyomány egyszer és mindenkorra megszakadni. Nem a politikusok jóvoltából, hanem annak következtében, hogy a választók kordában tartják őket.

Mindezt azért mondtam el, így előzetesen, hogy ne legyen meglepő ez a néhány szó: politikus uraim, önök nem azért vannak, hogy szeressük önöket. Hanem azért, hogy elvégezzék, amire megbízást kaptak, választóiktól és nem-választóiktól - és eközben ne vegyék zokon, ne telefonálgassanak be a főszerkesztőnek, hanem örüljenek annak, ha kritizáljuk önöket. Nem „építőleg”, ezt már ismerjük, hanem szabadon. Tekintsék megtiszteltetésnek, ha mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy önök ne hatalmaskodhassanak el fölöttünk, ne verhessenek át bennünket, már csak azért se, mert hosszú távon önöknek ez a legjobb.

Hosszú távon egyébként az történt, hogy a kommunisták először akkor jutottak hatalomra törvényesen, amikor megígérték nekünk, hogy többet nem lesznek kommunisták. Tehát azok, akik a friss kormánylistán szerepelnek, valójában volt kommunisták, s mint ilyenek, a hatalomra jutás és hatalmon maradás szakértői.

Nem mindnyájan. Fodor Gábor sose volt az. Ami a fideszes és volt fideszes - viszonylag csekély létszámú - élcsapatra jellemző, azt róla is elmondhatjuk: az iskolapadból rögtön a nagypolitikába jutva, nem jutott ideje rá, hogy élettapasztalatokat gyűjtsön. Volt társai ennek következtében is megbuktak már, Fodor minisztertől azonban azt fogjuk várni, hogy a művelődés- és oktatásügy valamennyi égető szellemi és anyagi gondját, közös örömünkre megoldja.

Fodor Gáborhoz képest dr. Vastagh Pál, aki a hetvenes évek elején egyetemi KISZ-vezetőként kezdett a JATE-n, igazán neandervölgyi bolseviknak számít. Pláne ha azt is bekalkuláljuk, hogy a Polpotnak csúfolt Csongrád megyében olyan ütemesen tudta építeni mozgalmi karrierjét, hogy az 1988-as végjátékban már megyei első titkár volt, és gondosan ügyelt rá, hogy az MSZMP reformkezdeményezései meg ne érintsék. Ügyesen kivárva igazolt át 1989 októberében az MSZP országos elnökségébe. Tegnap reggel a Vasárnapi Újságban azonban nagyon mértéktartóan nyilatkozott doktor Vastagh. Elmondta, hogy parlamenti arányaik következtében valóban azt tehetnének, amit akarnának, de ha koalíciójuk „nem azt teszi, amit a társadalom lehetőségei megengednek, óriási hibát követ el, s négy év múlva csúfosan megbukik, mert a törvényhozó szabadsága látszólagos”. Megígérte doktor Vastagh azt is, hogy az alkotmánymódosítás ügyében kompromisszumkeresés lesz a filozófiájuk. Meg azt is, hogy a képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat nagyon megszigorítják… E gondolatok mélyén az van, hogy az MSZMP-utód MSZP-nek önmaga ellenzékévé is kell válnia. Egyszer már nem sikerült ezt megcsinálni. Most majd lesz-e erejük hozzá?

Meglepő név a listán Keleti Györgyé is, aki ezredes és sajtókatona volt a HM-ben, s úgy lett képviselő Kisbéren, hogy előrelátó MDF-esek kiszekálták a Honvédelmi Minisztériumból. Neve azért is meglepő, mert ő katona, s a rendszerváltáskor úgy döntöttünk, hogy civil politikus lesz a honvédelem minisztere. El tudom képzelni, hogy az agyafúrt MSZP erre azt válaszolja, na de kérem, Keleti elvtárs már rég leszerelt!…

Katona Béla, aki 1984-ben, negyvenévesen elérte, hogy kerületi első titkárnak válasszák Pesten a XVIII. kerületben, s most tárca nélküli nemzetbiztonsági szolga lesz, hogy a miniszter eredeti jelentésére utaljunk, milyen jól együtt fog dolgozni majd a melegkonyhás Boross Péter ellenzéki képviselővel, aki a helycserében a nemzetbiztonsági bizottság élére fog kerülni! A két urat ismerve, bizalmamat a nemzetbiztonság második vonalába kell vetnem, ha ezt nem teszem, éjszakánként virrasztani leszek kénytelen.

Nem kell hosszú időnek eltelnie, s megtudjuk, hogy az MSZP meg akarja-e, meg tudja-e tartani az ígéreteit - vagy megint taktika és stratégia?

Amiről én egészen csúnyákat gondolok. Egy szemléletes példával kimutatnám, hogy mit: megengedik, hogy anyák napján virágot vegyek, de arra kényszerítenek, hogy az állatkertbe, a majomhoz vigyem, mert tőle származunk.

Ez nem fog menni.

Délmagyarország, 1994. június 27.