A kétes elem

Gyanús, aki nem tartozik sehova. A kétes elem hol az egyik politikai megtestesülés orcáján fedez föl egy bibircsókot, hol a másik párt csámpás járásába köt bele, aztán meg a szépséges honanya orra alatt látja és láttatja meg a bajuszkát... S mire megnyugodnának, hogy akkor biztos a negyedik politikai alakulatot imádja, arról is megereszt néhány keresetlen mondatot.

Nálunk az a jó, a megbízható ember, aki tartozik valahova. Akiről tudni lehet, hogy azért bírálja az MSZP-t, mert imádja az MDF-et, vagy fordítva. Ha mindkettőnek meg-megcsavarja az orrát, akkor biztosan fideszes titokban, ám ha a következő néhány bekezdésben a Fidesz kerül sorra, akkor már nem lehet más, csak torgyánista, vagy Pető Iván elszánt harcosa. De ha utána rajtuk is talál kritizálni valót, akkor baj van, akkor kiderül, hogy független. Más szóval: közellenség. Úgyis mondhatnám, hogy törvényen kívüli, akit senki nem fog megvédeni.

Holott az egyetlen lehetséges (értelmiségi) magatartás - a független. Amelyik távolságtartással szemléli a politika, a pártok ügyeit. Egyikkel se hajlandó édes kettesben sétálgatva megérteni, hogy egy jó kis korrupcióra azért van szükség, mert azzal meg lehet nyerni X-et, s a pártnak most mi sem fontosabb, mint X megnyerése, s miután a párt a közjót mozdítja elő, a lopás végső fokon a meglopottak érdekeit is szolgálja... Ezt megérteni, megbocsátani csak az tudja, aki túl közel megy, olykor be is ül a pártölekbe, smacizni, pettingelni, meg ami jön ezután.

Meg különben is, hosszú távon az a jó, ha ilyesmit senki nem hajlandó megérteni. Csak hát mi az a hosszú táv? Amikor maga az egész élet rövid távú. Rövid távon jelennek meg bánatai, örömei, kárai, hasznai. A hosszú táv pedig eltűnik a horizonton túl, s a semmibe vész, mint a túlvilági jutalom, meg a kommunizmus teljes fölépítése. Nem lehet az egészen normális ember, kedves magyar testvéreim, aki belegondol a hosszú távba, s nem lesz tériszonya. Ugye?

Délmagyarország, 1994. június 14.